#day1 Vár a "nyár"!

El se hiszem, hogy ittvagyok :)

Itt van egy másik csaj, Sam a neve, Coloradoból, ő (is) couchsurfingel. Mivel még semmi tervem, vele tartottam egy 7 órás túrára fel a város melletti hegyekbe. Huh.

Mint 2 éve, most is alábecsültem ezt az északi időjárást. Fenn a gerincen majd lefagytam. Szerintem volt vagy 5 fok én meg lazán pulcsi és vékony kabát amit még csak nem is szélálló. A szél süvített, aztán a térdem is fáj sajnos, elég kemény túra volt aztán semmit se készültem rá. Még szerencse, hogy kajám volt. :) Meghát nem is sötétedhetett volna ránk, ha eltévedünk :D

Ami számomra igen meglepő, természetesen pozitív értelemben.

Rengeteg emberrel találkoztunk menet közben, akik nem sétálgattak csiga tempóban a jelentős szintemelkedőkön mint mi, hanem FUTOTTAK! Szerintem 100 futóval simán találkoztam, nagyon durva, hogy mennyire aktív életet élnek itt az emberek. Hihetetlenül nagy pozitívum. És nem az, hogy csak fiatalok, 50-60 évesek is lazán, 60 éves nő úgy fut el mellettem hogy majdnem elszégyellem magam :D Bele kell ebbe jönni, pedig nem vagyok alapvetően egy edzetlen ember, na de a norvégokhoz képest... van hova fejlődni... :D

Arról nem is beszélve, hogy itt mindenki jónő meg jócsávó, hát ennyi sporttól meg is lennék lepődve, ha nem lenne mindenkinek fulljó alakja :D Nem sok túlsúly volt rajtuk, viszont a véknyak sem azok az anorexiás véknyak, hanem az izmos, sportos fajták, nagyonjóóóó!

Ha nem lenne szar a térdem elkezdenék újra futni... de ma lépcsőzni alig bírtam.

Szóval ezt jól megtárgyaltuk Sammel is, hogy mi itt piskóták vagyunk :D

Tökéletes életmód, sport és egészség, bele tudnék szokni azt gondolom.

Pár kép a túráról:

#day0 kiutazás

Szóval elindultam Norvégiába és most itt vagyok Osloban. Iszom az isteni kávét és várok a beszállásra, úti cél: Bergen. Ez az osloi repülőtér kicsit bonyolult volt.

Ki kellett vennem a nagytáskát és hogy melyik futószalagon volt azt külön meg kellett keresni. Utána a „nothing to declare” útirányba haladni „innland transfer” felé. Kilyukadtam az „arrivals” részre, azt hittem hirtelen rossz helyen vagyok. Na de nem, nézelődtem picit aztán mentem arra hogy „departures”. Aztán ugyan úgy végig kellett mindent csinálni mintha itt Osloban szálltam volna először gépre. Most ez lehet uncsi rész lesz, de leírom annak akik netán először fognak repülőn ülni és Osloban fognak átszállni, szerintem hasznos info.

Tehát ott járok, hogy departures. Kikeresem a kijelzőn, hogy melyik kapun kell csekkolni, A B C D E stb. jelzések vannak. Igen ám, de ez automata, és nincs ott senki. Felrakom a poggyászom arra a futószalagra, megnyomom a kijelzőn az angol nyelvű menüt, és kiírja, hogy a vonalkódleolvasóval olvassam le a táskám. Ezt meg is tettem, és azon nyomban a táska hipp hopp elsuhan. Kb. 3 másodpercre kiírta, hogy hova melyik járat, de olyan hamar eltűnt, hogy fel se fogtam hirtelen. De gondolom nem mehet rossz helyre. Semmi papírt nem kaptam mert a beszállókártyát már Pesten kiadták. Aztán nézem hogy merre kell menni, ismét „nothing to declare” meg „innland transfer”. Aztán jött a check-in ami különösebben nem bonyolult és most itt vagyok iszom a kávémat J

Szóval összefoglalva, ami úgy elsőre nem egyszerű:

• ·        csomagot össze kell szedni aztán ha jól emlékszem „bend” van kiírva ezek számmal jelezve 1-10-ig, és mindegyikre ki van írva hogy melyik járatról jönnek ide a csomagok „origin” címszó alatt. Ezt meg kell nézni, főleg ha kevés idő van átszállni ügyelni kell, mert itt ha nem vagyunk rutinosak szerintem sok időt el lehet cseszni.
• ·  aztán az automata csomagfeladás, amit ugye nem nagyon lehet elrontani, csak nem kell megijedni hogy elmegy a csomag J
• ·       és mindezek között van néhány mozgólépcső meg futószalag is, hát fél óra azért nem lenne elég egy átszállásra, hacsak nem vagyunk már nagyon rutinosak.

Azt az egyet nem értem csak, hogy minek a csomagot kivenni aztán meg újra feladni, mikor meg se nézték. Nem emlékszem, hogy 2 éve így volt-e. Na mindegy :) 

Most meg átültem egy másik helyre, mert merült a laptop és láttam, hogy itt van konnektor. Szerencsétlenkedtem kb. 2 másodpercet, mert nem tudtam bedugni, de egyből felpattant egy srác segíteni. Igen, fél óra itt tartózkodás alatt megtapasztaltam a SEGÍTŐKÉSZSÉGET. Na most meg elmegyek megnézem melyik gate-ról indul a gép, addig itt hagyom a laptopom a kávézó közepén egy asztalon. Ezt otthon nem biztos, hogy meg merném tenni…

Na, 22-es :)

és tök érdekes, pontban 19:00-kor 2 gép is megy Bergenbe, csak az egyik a SAS a másik meg a Norwegian. Van azért itt forgalom rendesen.

Útközben ahhoz jött meg az ihletem, hogy McDonaldsban kellene dolgozni. Mert ha nem pénztáros vagyok nem nagyon kell norvégul beszélni. Sokaknak bejött a mekis munka pl. Angliában. Meg most 2 hónapig kibírom, nyilván nem életcélom, de egyszerűségét tekintve fullra egyszerű munka, hátha felvennének.

Ez a norvég nyelv meg zene füleimnek :) Tökjó most mindenütt ezt hallani, mégjobb lenne érteni is valamit. Na de ami késik nem múlik… :)

Ha det Norge!

ez a mondat azt jelenti, hogy Viszlát Norvégia! És ez lesz az utolsó bejegyzésem is ebben a blogban :(
Ez volt életem eddigi legjobb és legkalandosabb nyara. Ha június 21-én, amikor felszálltam Budapestről, lett volna lehetőségem belelátni a jövőbe, tuti nem hittem volna el, amit látok... sőt, teljességgel kizártnak tartottam volna! Csupán egyetlen tervem/álmom volt, hogy Trolltunga-hoz másszak fel, de a tervek jöttek és mentek. Szerettem amikor változtak, élveztem a meglepődéseket, az izgalmas és kalandos szituációkat. Ez éltetett, hogy bármikor bármi változhat, bármi sülhet el másképpen, mint én gondoltam. És senki nem szólt bele, nem voltam senkire sem ráutalva, a magam ura voltam, és ha nem jött össze valami, senkinek nem tartoztam magyarázattal és elszámolással. (Kivéve persze a finnországi trip, az anyagiak miatt. Bár én teljesen komolyan hittem abban, hogy sikerül 1000 km-t stoppolva megtennem át Svédországon, optimizmusom határtalan, és ez kalandvággyal párosulva vicces sztorik kimenetelét eredményezi. És még mindig azt vallom, hogyha nem lettem volna határidőhöz kötve, akkor simán sikerült volna!)
De már itthon vagyok 2 hete, ez volt az utolsó kép, amit csináltam:

Ha det Norge! Nem sok szót tanultam meg sajnos norvégul, de nem is volt ebből soha hátrányom. Kedvenc országom lett, példakép, alig várom, hogy visszajöhessek ide valamikor! Már most hiányzik. Kedves és barátságos emberek, gyönyörű táj, magas életszínvonal, maximális biztonságérzet és nem csak érzet, hanem valóban totális biztonság, csend és nyugalom, nyári hó, és ha még sarki fényt is láttam volna?? Mi tagadás, beleszerettem ebbe az országba és szerelmünk örök marad, bármi is történjék! :)
Nagyon sok mindent csináltam a 6 hét alatt. Számomra a legnagyobb élményt azt jelentette, amikor Kjeragbolten tetején álltam. Adrenalinszintem pont a helyén volt, őszintén szólva a normálistól jóval magasabban, és imádom ezt az érzést! 984 méteres szakadék felett nem mindennap állhat az ember! Aztán a Lofoten-szigeteken a szivárvány előtt állni, Úr Isten, na erre az érzésre mondom azt, hogy megfogalmazhatatlan. Egyszerűen ott minden tökéletes volt, és a dolog pikantériája az, hogy én vak, ezt a tökéletességet csak akkor vettem észre, amikor megláttam a szivárványt.

Hadd idézzem Wass Albertet:

Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.

Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.

Eddig is eléggé természetbarát voltam, de ezek után mégjobban értékelem és becsülöm a természet adta csodákat. Akkor most Erőss Zsoltot idézem:

A hegymászás egyfajta életérzés, komplett életforma: erőteljesen alakítja az ember személyiségét. A felfedezés, a kalandvágy határozza meg a mindennapjainkat. A természetben kerül igazán helyére az ember, megérezheti, hogy mennyire porszem. A hegymászó életében bármelyik nap lehet az utolsó, ezért (is) érdemes értelmesen, jól élnie. Ugyanakkor az is fontos, hogy tudja: ettől nem szabad félelemben, rettegésben töltenie a napjait.

Nem túl bonyolult: egyszerűen szeretem az életemet, a dolgaimat. Az életszeretet alapvetően az emberi természet része. Genetikusan szerencsésen vagyok kódolva, az optimista szemléletem meghatározó adottságom.

A hegymászónak lételeme a festői, nomád környezet, az a fajta szabadság, amit csak egy hegyen kaphat meg. Nekünk a lelkünk is valamennyire „nomád”, tudnunk kell elengedni dolgokat, lemondani tárgyi, anyagi értékekről. A nyugati világ fogyasztói társadalom, a reklámok is azt sulykolják belénk, hogy akkor vagyunk boldogok, ha mindenünk megvan. Sokan éppen attól tartva nem vállalnak gyereket, hogy nem tudnának neki mindent megadni. Ne legyünk rabjai a „mindennek”!

Ezek is eléggé okos gondoltatok. A festői, nomád környezet nekem is lételememmé vált, meg a szabadság is, amit itt kaphatok meg. A vicces az a dologban, hogy ez nem most alakult ki bennem, csak most jöttem rá, hogy mennyire igénylem.

Igényeltem, hogy az Északi-sarkkör felett egy zord viharban és hidegben a szél csapjon az arcomba! Igényt tartottam arra is, hogy ez az Északi-fokon is megtörténjen, mert mi másra vágyhatnék jobban, mint erre az érzésre, pláne egy hálózsák nélkül eltöltött hideg éjszaka után teljesen átfagyva. Ez csak arra emlékeztetett, amikor télen Hochkaron síeltem és nagyon fújt már a szél és mindenki fagyott meg, és azt is ugyanúgy élveztem, mert miért is lenne okom panaszra, amíg sílecekkel a lábamon állok a hegy tetején, és hallgatom ahogy a lejtő hív? De olyan ellenállhatatlanul! Én meg indulok és csúszok, csúszok, csúszok!

Szóval itt nem a síelésen meg a hegymászáson van a hangsúly, főleg nem a veszélyen meg az adrenalinon. A lényeg a természet szeretete és tisztelete! Hogy milyen gyönyörű, és titokzatos. Teljesen elkápráztat. És én meghódítom. Szó szerint is nyomot hagyok. Sose tudhattam, mikor lesz köd, vagy épp vakító napfény. És a türelemről sem illik megfeledkezni!

Mi állíthat meg ebben? Így van, semmi!

Még egy dolgot megemlítenék, amit csak utólag tudtam meg. Szóval sétáltam egy gleccseren, de az nem akármilyen gleccser volt, hanem a Jostedalsbreen gleccser egyik ága, ami pedig Európa legnagyobb gleccsere a maga majdnem 500 négyzetkiloméretével! Úgymond ezt is meghódítottam, vagy inkább ő hódított meg engem. A mondat második fele a helyes megfogalmazás :)

Ez a 6 hét, miért volt jó nekem?

optimizmus, türelem, csapatszellem, erő, állóképesség, kitartás, alkalmazkodóképesség, mások elfogadása, angol nyelvtudás, bátorság, talpraesettség, problémamegoldó-készség, felelősségtudat, kreativitás, önzetlenség, nyitottság, barátságosság, humorérzék, magabiztosság, segítőkészség, önbizalom, empátia, diplomácia, stb... ezek mind pozitív tulajdonságok, nagyrészükből nem volt hiányom eddig sem, de van köztük pár, ami nagyon is hiányzott belőlem, és azon vagyok, hogy javítsak ezeken. Vagy olyan is van, amit eddig nem is tudtam magamról, aztán az utazások alatt döbbentem rá, hogy de mennyire is!

Természetesen vannak negatív tulajdonságok is, amelyektől sikerült ha nem is megszabadulnom, de valamennyire csökkentenem. 

Aztán itt van még a 2 kedvencem: vakmerőség és hülyeség, nem tudom besorolni, hogy ez a jó vagy a rossz kategória-e, de úgy hiszem, hogy van arany középút, amit én időnként hajlamos vagyok nem észrevenni, akkor nincs semmi baj. Sőt, azt is vallom, hogy néha nagyon is jó dolog ezt a határt átlépni, mert ekkor adsz esélyt arra, hogy megszülessenek életed legjobb -és talán legrosszabb- sztorijai is. De a jó és rossz között egyensúly van, nincs egyik a másik nélkül, szóval megéri kockáztatni, és megbánások nélkül teljes életet élni. Aztán amikor a vakmerőség veszi át az uralmat, mert ilyen is megesik velem, imádkozni, hogy ez a sztori rosszabbul is végződhetett volna de nem végződött, és ezt megköszönni. Hát én sem győztem hálálkodni, hogy nem ragadtam mondjuk Svédország közepén lemerült telefonnal. Mert ez is megtörténhetett volna egészen könnyen és akkor mi a fenét csináltam volna?!? Szerintem fontos része az életnek, hogy néha tudjunk gyerekként is viselkedni, nevetni és hülyeségeket csinálni és nem túl komolynak lenni, aztán ha emiatt valami rosszul sül el, akkor felnőtt ember módjára vállalni érte érte a felelősséget. Legalábbis ez az én teóriám. "Lesz mit mesélni az unokáknak" című sztori. Carpe diem, de csak okosan és felelősségtudatosan.

Köszönöm még mindezt a 2 AIESEC szervezetnek: AIESEC BME és AIESEC Trondheim, és a 16 másik különleges embernek akikkel együtt laktam, a tanároknak és a gyerekeknek akikkel együtt dolgoztam, a 2 hosteremnek akiknél couchsurfingeltem és ezáltal mégkülönlegesebbé tették ezt a nyarat nekem, Panninak és Henrinek a fenomenális, felejthetetlen finn kalandokért, szüleimnek és tesóimnak a mindenféle támogatásért, a sofőröknek akik felvettek, Zolinak aki reggel 5-kor nem hagyta, hogy totál kétségbe essek, Kingának aki lebeszélt arról, hogy Afrikába menjek és utazás előtt legjobb barátnőhöz méltó fejmosást tartott nekem többször is :D, a miskolci túracsoportnak akik nélkül negyede ennyi helyre sem tudtam volna eljutni, ezért tényleg örök hála, a Three Days Grace zenekarnak akik a füleimnek adták meg az élvezetet a hosszú utazások alatt, a jófej kalauzoknak és buszvezetőknek, a pilótáknak, és nem utolsósorban néhány pofáraesésnek, amik megadták azt az inspirációt és érzést, hogy "UTAZZ EL!!", és a bátorságot, ami ahhoz kellett, hogy bele merjek vágni. 2013 nyara, jó magasra tettem a mércét, mert ezt nem hiszem, hogy valaha felül tudom múlni... de azért rajta leszek a témán ;)

Igazából semmi okom panaszra, és nem azért mert olyan tökéletes az életem, hanem azért, mert rájöttem arra a tényre, amit Erőss Zsolt fogalmazott meg, hogy nomád és szabad életem van, így ha valami másképpen alakul mint terveztem, nincs semmi baj, csak egy újabb kihívás, amivel csupán szembe kell nézni, és ha sikerül akkor örülök, ha meg nem sikerül, akkor sem kell nagyon elkeseredni, mivel akkor is én nyertem: tapasztalatot. A sok tapasztalat meg előbb-utóbb úgyis sikert szül, és aki sikeres az örül és boldog :)

Merthogy mi a siker? Amikor minden este úgy fekszel le, hogy a lelked nyugalomban van.

Ez a kép meg a híres-nevezetes Trolltunga, ami miatt Norvégiát választottam úticélnak. Ide nem sikerült eljutnom, de ahogy korábban is írtam már, legalább eggyel több indok, hogy később visszajöjjek ide. Tényleg ez volt az álmom, hogy ide eljussak, de mindenki tudja azt is, hogy életed legszomorúbb napja lesz az a nap, amikor minden álmod is valóra válik. Engem ez a veszély nem fenyeget, mivel rengeteg van még :) és ha eléggé realista lennék, belátnám, hogy sose fog mind beteljesülni. 

Ez egy nagyon tanulságos mondat, magyarul így hangzik:

Egy ember egyszer azt mondta Buddhának: 

"Én boldogságot akarok". 

Buddha ezt válaszolta: 

"Először is töröld azt a szót, hogy ÉN. Mert az az egó...

Aztán töröld azt a szót, hogy akarok: mert az a vágyakozás. 

És most minden, ami megmaradt, az a boldogság.

 Legyen ez a végszó. Viszlát Norvégia, remélem hamarosan újra látjuk egymást, de addig is tudd, hogy boldogan megvagyok nélküled is! :)

8977 km

Igen, kb 9000 km-t tettem meg 6 hét alatt Skandináviában, itt a térkép:

Ránézésre elég sok, de ha belegondolok, hogy mekkora távolságok vannak még ezen a földön, ez semmi nem volt... szóval folyt. köv... :)
Utaztam még tengeralattjáróval is, persze ezt nem kell szó szerint érteni, de amikor Lofotenen ment a busz, olyan alagutak is voltak, ami már a tenger alatt ment több kilométer hosszan és szerintem eléggé mélyen is! De ezen kívül tényleg volt majdnem minden, hajó, komp, busz, vonat, repülő, autó...
Hihetetlenül jó volt minden egyes perce az utamnak!

"Ne keverd össze az utad a céloddal! Ha éppen vihar van, az még nem azt jelenti, hogy nem a napfény felé tartasz!"

Bergen

Ez a város volt az utolsó célállomásom, sajnos. Szóval amikor Skjoldenben voltam 4 napot és couchsurfingeltem, onnan utaztam ide, szintén couchsurfingelni, de már csak 1 éjszakát. Ide most feltöltök egy térképet az útvonalamról, ami teljesen logikátlan:

Jöjjön akkor a magyarázat. Szóval a feladatom az volt, hogy A pontból D pontba eljussak. Nagy kerülőn keresztül tettem meg ezt az utat, ahogy a térkép is mutatja. Lett volna a logikus irányba egy buszjárat, 1 átszállással, de a baj az volt, hogy ez olyan útvonalon ment, hogy kb 800 km lett volna, így jó drága lett volna a buszjegy rá. Nekem meg volt ugyebár InterRail vonatjegyem, amin még 2 alkalom volt, így anyagilag nagy hülyeség lett volna busszal utazni. Szóval A pontból B pontba busszal mentem, ez 3 és fél órás buszozás volt egy gyönyörű, ám veszélyes útszakaszon. Odaértem kb este 6-ra a B pontba, Otta-ra a vasútállomásra, és hajnal 3-kor jött a nekem megfelelő vonat. Jött még előtte 2 másik is, ami Oslo felé ment, de mivel az InterRail jegyen az utazások éjféltől éjfélig érvényesek, így nem mertem megkockáztatni, hogy felszállok, mert Oslo-ban még át kellett szállnom, és ha leellenőrizte volna a kalauz a jegyem, akkor mind a 2 alkalmat felhasználtam volna, és ugye még tartalékolnom kellett egy alkalmat a visszaútra is. Tehát megvártam az első vonatot, ami hajnal 3-kor jött, addig teljesen jól eltöltöttem az időmet ott az állomáson. Aludtam, zenét hallgattam, néztem az embereket, nem volt semmi probléma. Még ágyam is volt:

Tehát itt aludtam, ez volt az utolsó éjszakám hajléktalanként :) De egész kényelmes volt, hamar hozzá lehet ám szokni. Itt van egy ide illő idézet:

Why settle for a five-star hotel, when you can sleep under a thousand-star sky?

Nagyjából ezt jelenti: Miért szálljunk meg egy ötcsillagos hotelben, ha csillagok ezrei alatt is aludhatunk? Ennek a mondatnak a jelentését már pontosan átérzem. Mennyi kalandból kimaradtam volna, ha van rendes szállásom? :) Szóval ezen az állomáson már csöveltem idefelé jövet is egy fél napot szinte. Szóval ide visszajönni már olyan volt, mintha hazajöttem volna... na jó azért nem, de mégis ismerős terepen voltam, így egész jó volt. Azért tetszett ez az állomás, mert kicsi volt és kevés ember fordult itt meg, a sárospataki vasútállomástól is kisebb volt! Tökéletes hely volt itt éjszakázni. Büfé vagy bolt semmi nem volt már nyitva a közelben, de szerencsére volt nálam vésztartalék így még jól is laktam. 3-kor jött a vonat, feszálltam rá, mentem Oslo-ig, aztán meg Bergenbe is eljutottam. Brage, a srác akinél a szállásom volt, eljött értem kocsival. Beszállok az autóba és olyan érzés fogott el, hogy te jó ég hova kerültem? :D Bömböl a zene, tele van tetoválva, rágyújt egy cigire, aztán a fülében fültágító meg minden ilyesmi, szóval kicsit másképp nézett ki, mint egy átlagember, és áradt belőle a lazaság. Egyetlen egy árva lélek sincs az ismerőseim körében, aki hozzá hasonló lenne, így gondoltam, épp itt az ideje már ezen változtatni. Megérzésem nem csalt vele kapcsolatban, az elő példa arra, hogy a látszatra sosem kell adni. Ha 3 szóval kéne őt jellemeznem, akkor ezek lennének: kedves, humoros, jószívű partyarc :D Szóval hazamentünk, megvacsoráztunk, aztán mutatott nekem egy szép helyet:

Ide kocsival mentünk, Bergentől már eléggé messze is volt, itt nőtt fel. Ez a hely is gyönyörű volt, amit már Norvégiában megszokhattam. :) Aztán hazamentünk, néztünk egy jó síelős-snowboardos filmet, meg boroztunk. Egész különleges este volt, csak kár, hogy az utolsó Norvégiában :(

Másnap mire felkeltem, Brage már elment dolgozni. Én meg nekiindultam a városnéző túrámnak, semmi extra nem volt, csak sétálgattam meg bementem 1-2 boltba szétnézni, vettem magamnak egy sapkát, amire rá van írva, hogy Norway, és egy rénszarvas is van rajta :) Aztán gondoltam egyet, hogy mexikói kaját kéne enni vacsira, így bevásároltam a kiwi supermarketben mindenféle hozzávalót, otthon megcsináltam, és megettük. Eléggé ízlett neki, szóval jól sikerült :) Aztán megbeszéltük, hogy ő is jöhet bármikor Magyarországra, remélem jövő nyáron jön is, majd elköszöntem tőle és mentem a vasútállomásra, este 11-kor indult a vonatom Oslo-ba. Reggelre odaértem, aztán átszálltam egy másik vonatra, ami a repülőtérre vitt ki, aztán ott vártam egy órát még, aztán mentem is becsekkolni, és vártam a felszállást, felszálltam és repültem haza. Hogy mégjobban fájdítsák a szivem, a kalauz itt is hihetetlenül jófej volt. Nem volt helyfoglalásom, így csak kiválasztottam egy random helyet és leültem. Amikor meg jött a kalauz a jegyem leellenőrizni, megnézte a kütyüjével, hogy melyik hely az ami végig szabad marad, és mondta, hogy üljek át oda, mert innen fel fognak majd állítani amikor felszállnak, de ott meg nem fog senki zavarni és nyugodtan aludhatok ott.... Ja és a busszal, amivel az állomásra mentem, megint ingyen utaztam, ugyanis már nem volt nálam elegendő készpénz, csak bankkártya, de azzal meg nem lehetett itt fizetni, így mondta a sofőr, hogy semmi baj szálljak fel, elvisz. Aztán nem is tudtam, hogy hol kell leszállnom, és amikor az állomáshoz értünk, szólt hogy le kéne szállnom, én meg ugrok fel gyorsan kapkodva a csomagomhoz és sietek mint az őrült, hogy ugyan nehogy már miattam álljon a busz, de erre még elkezdte a sofőr az útbaigazítást nekem magyarázni, hogy merrefelé kell gyalogolnom, hogy odataláljak az állomásra, közben meg állt a busz és azért voltak rajta bőven utasok is, de senki sem türelmetlenkedett, mindenki totálisan nyugodt volt és mosolygós. Na igen, ez Norvégia kéremszépen, hiányozni fog!! <3

Suomi

1 hetet töltöttem Finnországban, Panniéknál. Kalandos egy hét volt ez is, nem unatkoztam :) Fürödtünk a Balti-tengerben, jó hideg volt, de megfürödtem :) Készült kép is rólunk a tengerparton:

Sokat bicikliztünk, mindenhová azzal mentünk. Szaunáztunk is, a szaunában ettünk jégkrémet is, tiszta luxusban éreztem magam :) Még motoroztam is, mármint Henri elvitt egy körre a motorján. Aztán Qstock festival is éppen azon a hétvégén volt ott, hát nem mentünk be, de kívülről hallgattunk jó kis koncerteket. Mert ott kint is volt egy csomó ember, csomó érdekesebbnél érdekesebb figura, szóval elég jól elszórakoztunk. 

Igen, ez egy babakocsi, ami át volt alakítva grillre, és sütötték rajta a virslit :) Nagyon ötletes találmány és egyben vicces is. Készültek még jobb meg viccesebb képek is, jobbnál jobb arcokkal, de ez nem egy fotóblog :)

Ez a fesztiválos hétvége volt amúgy a legjobb, sok új embert ismertem meg, a finnekről is megállapíthatom, hogy nagyon jófejek :) Kár, hogy nem tudtam tovább maradni, mert itt tényleg jól éreztem magam, főleg szerintem Panni miatt, meg hogy a többiek is nagyon barátságosak, közvetlenek és viccesek voltak :) Mondhatom úgy is, bár ez furcsán hangzik, de itt otthon éreztem magam. 

Úgyhogy köszönöm Henrinek, hogy 1 hétig lakhattam nála, meg Panninak aki miatt ez az egész megtörténhetett :) Felejthetetlen hét volt, és különleges is számomra! 

Végezetül még 1 képet feltöltök, csak hogy érzékeltessem, hogy mennyi ember használ errefelé biciklit:

Amikor nem minden a tervek szerint alakul

akkor sincs semmi baj :)
Most pótolom azt a bejegyzést, amikor el voltam veszve Skandináviában és nem volt alkalmam blogot írni :)
Szóval akkor itt egy térkép, hogy merre jártam:

Ez volt röpke 2700 km. Az utolsó 130 km-t tettem meg stoppolva, az összes többit busszal, a túracsoporttal. Ez a stoppolás is érdekes volt, mert hajnal 1-kor kiálltam az autópályára és vártam a tökéletes sofőrre, és jött :) Minden rendben volt, odaértem Panniékhoz gond nélkül :)
Eltöltöttem Finnországban 1 hetet, és onnan ezen az útvonalon terveztem hazajönni:

Igen, ez meg röpke 1000 km lett volna stoppolva, ami nem azért nem sikerült, mert olyan hosszú út, hanem mert erre a madár sem járt, de ezt már korábbi bejegyzéseimben kifejtettem. Szóval ezért maradtam fedél nélkül néhány napra, és olyan helyeken töltöttem éjszakáimat, mint egy benzinkút, buszmegálló, vasútállomás. Kalandos volt :)

Aztán itt egy térkép arról, hogy valóban merre jöttem haza a csodás "tervem" helyett:

Ez volt a legjobb, 2300 km és volt benne elég sokféle közlekedési eszköz, stoppolás, vonat, busz, repülő :D

A történetet onnan kezdem, hogy elindultam Trondheimből a túracsoporttal Lofotenre meg az Északi-fokra. Indulás előtti este jutott eszembe megnézni térképen, hogy Oulu, ahol Panni van, milyen messze lesz Tornio-tól, ahol a túracsoporttal járni fogok. Rájöttem, hogy kb 150 km és ennek nagyon megörültem :) Írtam is Panninak, hogy mehetek-e hozzájuk, természetesen igent mondott, így nem is volt nagyon mit ragozni ezen, eldöntöttem, hogy megyek. A visszaútról fogalmam sem volt, de nem is nagyon érdekelt, a lényeg, hogy Pannival találkozhatok, és még bónuszként Finnországot is megismerhetem valamennyire. Panni egyébként gimiből volt osztálytársam és kedvenc padtársam, így egyértelmű, hogy nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget, hogy 150 km-re sem vagyok tőle és nem látogatom meg :) Főleg 2000 km-es túra után már mi ez a 150 km? Semmi! :)

Szóval a busz megállt Tornio-ban a kempingben kb. éjfélkor, én meg szedtem a sátorfámat és elindultam gyalog az autópálya felé. A 2 túravezető tanár úr kérdezte is, hogy biztos vagyok-e a tervemben, mert nyugodtan maradhatok a kempingben is, és majd akkor holnap tovább megyek tömegközlekedési eszközzel -ahogy más normális ember tette volna, de én már a fejembe vettem, hogy reggelre odaérek Panniékhoz így megköszöntem hogy részt vehettem velük a túrákon, elköszöntem és mentem. 

Mentem az autópálya felé, szerencsére nem volt messze. Odaértem egy körforgalomhoz, és nem volt kiírva sehova sem az a város, hogy Oulu, ahova mennem kellett volna. Na mondom most vajon melyik a helyes irány... igen, és megint feltettem magamnak a kérdést, hogy ki az az idióta aki nekiindul úgy stoppolni, hogy még egy árva térkép sincs nála és azt sem tudja merre kell menni, mindezt hajnali 1 órakor egy idegen országban, és bemutatkoztam ismét magamnak :) 

Szóval írtam sms-t Panninak, amiben leírtam azt a 4 várost ami ki volt írva a körforgalomba, hogy melyik irányba álljak, és reméltem, hogy nem alszik és hamar válaszol. Így is lett. Miután megtudtam a helyes irányt, rájöttem, hogy totál az ellenkező oldalon állok, de nem volt kedvem az egész körforgalmat átsétálni, így úgy gondoltam, lerövidítem. Nem volt valami jó gondolat, mert belementem egy ilyen gazos részbe az út mellett, ahol volt valami vízelvezető árok tele vízzel, és én úgy gondoltam, hogy át tudom ugrani, de sajnos rosszul gondoltam és beleestem... mert az árok mellett a fű is még félig víz alatt volt, de ezt én csak azután tudtam meg, miután ráugrottam... :D :D Térdig beleestem, meg az egyik táskám is kicsit beleért abba a jó sáros vízbe, a bakancsom, ami kb ekkorra száradt meg, ismét totál vizes lett. Hát én elkezdtem röhögni és nyugodt maradtam teljes mértékben :)  Kár is lett volna idegeskedni meg káromkodni, az se segített volna semmit :) Szóval miután jól kiröhögtem magam, előszedtem egy másik nadrágot a táskámból, és gyorsan átvettem. Cipőm nem volt másik, mert ami volt még az is vizes volt. Szóval így kezdtem neki stoppolni, felvett egy finn srác, elvitt teljesen Oulu városközpontba, megérkeztem Pannihoz, aki szintén jót röhögött rajtam meg ezen a szorin. Aztán 1 hetet voltam náluk, majd ezt egy másik bejegyzésben részletezem.

Most jöjjön a visszaút. Szóval a második térképen látszik, hogy mi volt a tervem, ami nem jött össze, így jött az az útvonal, amit a 3. térkép ábrázol. Ezt már félig-meddig leírtam, szóval most folytatom onnan, hogy ottragadtam a benzinkúton egy éjszakát, és reggel 6 körül rájöttem, hogy ez a tervem kivitelezhetetlen. Vagyis ha lett volna elég időm, meg lehetett volna oldani, de szorított a határidő, hogy 31-ére Trondheimbe kell érnem. Tehát reggel 6-ra elszállt a makacsságom is, és hazatelefonáltam, hogy van egy kis gond. Igazából a kicsitől azért nagyobb. Zolit hívtam fel, tesóm barátját, hogy segítsen már mert elég nagy slamasztikában vagyok. Utána meg anyáékat hívtam fel, hogy mi a szitu, mert repülőjegyet és vonatjegyet kell vennem... Hát nem voltak feldobva az örömtől, de nem volt más választás már. Igen, ez volt az oka annak, hogy stoppolással akartam hazajutni, és mivel én optimizmusból sosem szenvedtem hiányt, meg is próbálkoztam vele. De legalább megpróbáltam, kár, hogy nem sikerült, de akkor is jó volt :)

Szóval a benzinkútról elstoppoltattam magam az állomásra, ahol megvettem a vonatjegyem Helsinkibe, onnan meg repülővel mentem Oslo-ba, onnan meg vonattal Trondheim-be. Ez mind 1-1 éjszaka csövelést jelentett az adott helyen, erről már írtam a korábbiakban. Na annyit még be kell vallanom, hogy reggel 5 óra táján itt már eléggé kétségbe voltam esve, itt vagyok a semmi közepén pénz nélkül, és mi a fene lesz, ha már csak horrorisztikus áron tudok venni repülőjegyet, de szerencsére megúsztam, még éppen volt hely a low-cost-ra, a vonatjegy többe került, mint a repülőjegy. Aztán internet nélkül voltam, és telefonon keresztül magyaráztam Zolinak, hogy hogyan is kell a repülőjegyfoglalást csinálni, de aztán összehoztuk, simán ment az egész. Utólag viccesen azt mondta, hogy amikor felhívtam reggel 5-kor azzal a szöveggel, hogy "Segíts, itt vagyok Kemi-ben és valahogy tömegközlekedéssel el kell jutnom Trondheim-be, kapcsold be az internetet vegyél elő egy térképet és keresd meg nekem a legolcsóbb járatot", azt se tudta hogy ő maga hol van, nemhogy én :D :D :D

Na így keveredtem végül vissza a szállásomra, de legalább biztonságban. Jó kis kaland volt, ezt nevezhetem életem eddigi legnagyobb hülyeségének, vakmerőségének, stb nem tudok most több szinonímát erre. Azért sajnálom, hogy a stoppolás nem sikerült, mert tiszta jó lett volna egy kamionnal átutazni Svédországot, na de ami késik, nem múlik... :)

Nóra tesóm elnevezett kalandornak :D :D