Árpi képei: http://arpad.palotas.eu/KF/2013-Norvegia/day04/index.html, érdemes megnézi, mert nagyon jók!
Ide mentünk első nap. Reggel 8-kor indultunk el Oslo-ból és fél 5-re értük ide. Fél 5-kor meg elkezdtünk mászni, este 9-ig tartott. 11 km és 700 m szintkülönbség, amit azért megéreztem. Amilyen észlény voltam, nagy izgalmamban nem vittem magammal vizet, de érdekes módon nem is voltam szomjas egyáltalán, de az oka az volt, hogy a pulzusom szerintem csak már lent állt vissza a normálisra. 3 hegyet kellett megmászni, és a 3. tetején volt maga a kő. Kaját sem vittem nagyon, 1 banánt meg egy tábla csokit. A csokit csak lefelé ettem meg. Tiszacipőben, sziklákon. Megállta a helyét. Szóval elindultunk, és nem láttunk csak 10 méterig, mert akkora köd volt. Pont a köd az, ami most nem a legjobb barátom, de hát nem lehetett mit tenni. Nagyrészt ilyen volt az idő.
Aztán felértünk a második hegy tetejére, ahonnan már elvileg látni Lysefjordot. Hát szerencsénk is volt, mert fújt a szél, így hol odafújt egy felhőt, hol meg el. Valahogy így.
Itt egész tiszta, na de nem ám volt ez mindig így. Videót is vettem fel erről, annyira szép volt, ahogy a felhő meg a köd jön és megy, és mindezt távolabbról nézve, teljesen kirajzolódott a fjord vonala, mert onnan jött felfele a felhő. Nagyon gyönyörű volt, már itt el voltam totálisan ámulva. Nem is gondoltam, hogy ez ennyire türkiz kék. Meg hogy ennyire szép! Hát Úr Isten! Szóval most a 2 kedvenc színem együtt volt jelen, mert én ezt zöldeskéknek mondanám. A köd meg a felhők még különlegesebbé tették ezt a látványt. Videó:
Útközben bárányokkal is találkoztunk, elég sokkal. Nem tudom, hogy tartják őket, de ott mászkáltak szabadon, de mindig volt köztük egy főkolompos.
Aztán hóval is találkoztunk, persze ki lehetett volna kerülni, de nem hagyhattam ki ezt.
Szóval a menet úgy indult, hogy ezen a szakadékon át kellett ugrani. Vagyis lehetett, volt egy másik, kevésbé veszélyesnek tűnő út is. De hát sokan átugrottak előttem, így én is megtettem. Aztán meg keresztülmenni a havon. Hó július közepén! :)
És még vízesések alatt is vitt az utunk, míg végül eljutottunk a célig. Köd volt, így nem látszódik a háttér sajnos. Már előttem felmászott rá 2 fiú, így vettem a bátorságot és mentem én is. Hát... nem gondoltam ezt a sziklát ennyire extrémnek, így félúton meg is gondoltam magam, és jobbnak láttam ülve maradni. Ez is bőven megnövelte az adrenalin szintemet, mert konkrétan egy 984 m szakadék felett ültem egy kövön, ami azért volt számomra félelmetes, még annak ellenére is, hogy semmi tériszonyom sincs, mert ez a szikla valóban szikla alakú volt, tehát kicsit hasonlított egy tojáshoz, így nem volt egy összefüggő lapos teteje, amin meg lehet biztonságban állni. Szóval az járt a fejemben, hogy ha itt megcsúszok, akkor leesek, mert még megkapaszkodni sem lehet sehol. Úgy igazán féltem. Remegett a lábam meg minden. Ritkán van velem ilyen, legalábbis amikor eddig volt, azt nem magamnak okoztam, de itt most enyém volt a választás, hogy kimászok-e vagy nem, enyém volt a döntés és a felelősség is. Igen, nem tagadom, most azért igaziból féltem, mármint átfutott az agyamon, hogy mi a fenének másszak ki, minek kockáztassak. De akár hogyan is néztem, nem tűnt ez olyan nehéznek, és az előttem 2 kimászó fiú sem mondta azt, hogy hú de veszélyes, és fülig ért a szájuk miután visszamásztak. Szóval kb 0,000001 % esélyét láttam a bajnak, de ez a kevés is sok volt és ijesztő. Ijesztő volt az a tudat, hogy ez már nem játék, nem lehet leesni. De abban viszont ezer százalékig biztos voltam, hogy ha most nem mászok ki, eléggé bánni fogom, és nem jöhetek vissza jövőhéten bepótolni ezt. Így az arányokat összehasonlítva hamar döntést hoztam, most vagyok itt, most kell kimászni, nincs mese. Így még négykézláb elmásztam a tetejére és állásba felegyenesedtem. És valami megmagyarázhatatlan érzés volt itt állni. Inkább megtisztelő. Ugyanis ez nem egy mindennapi hely. 2 sziklafal közé beszorul egy kő, mindez egy fjord felett lélegzetelállítóan szép kilátással, amit mi most annyira nem láttuk a köd miatt, de akkor is. egy 5 köbméteres gleccserüledék beékelődött egy gleccserszakadékba. Valami csoda volt itt állni, és tényleg érezni azt, hogy mi emberek mennyire aprók vagyunk a természet mellett. Itt állni ezzel a tudattal és alázattal, meg egyben a tisztelettel is, hogy ez a szikla azért van itt, hogy az emberek ide felmászhassanak és ezt megérezhessék. Mert itt lehetett igazán érezni a természet erejét, és kaptam is belőle egy jóadaggal. Mert itt nem az adrenalin volt a lényeg sem pedig a veszélyérzet, nem azért csináltam, itt nem ez volt a lényeg. Hanem az, hogy ki mertem mászni, pár másodpercet ott tartózkodni és csodálkozni, örülni, ámulni, és érezni az erőt, amit ez adott. Feltöltődni. Hozzá kell tennem, hogy szerencsés is vagyok, mert nincs tériszonyom, mert ha lenne, a közelébe sem mertem volna menni, mint ahogy azt a csoportunk kb. fele tette is. Tériszonnyal nyilván életveszélyes lenne, mert itt nem lehet csak úgy megszédülni, azért eléggé észnél kell lenni, meg a lábad elé kell nézni. És ha nem lett volna köd, a szakadékot láttam volna magam alatt, de sajnos ezt nem láttam.
Hát utólag azt mondom, hogy semmi extrém nem volt benne, mert ha a szárazföldön az a feladatom, hogy másszak fel egy kő tetejére, fel tudok és nem vagyok olyan béna, hogy leesek. Itt sem volt ez semmivel sem nehezebb, csak a tudat, hogy szakadék van alattam, ez tette nehézzé és kihívássá. Le is néztem, de nem láttam a ködtől semmit. Mondjuk ezt kicsit sajnálom, mert ez után kb 10 percre pont elment a köd, de már nem másztam vissza, éreztem, hogy itt elég. Összefoglalva, fizikailag valóban nem volt ebben semmi nehézség, mert ha olyan veszélyes lenne, akkor gondolom körbe lenne kerítve korláttal, vagy legalább ki lenne írva valami tilos mászni című tábla. A félelem az, amit nehéz volt leküzdeni, ugyanis lehetetlen volt elvonatkoztatni attól, hogy egy szakadék felett állok egy kövön. Szóval eléggé a bátorság próbája volt ez, és agyban kellett bátornak lenni, és a tudattal kellett kezdeni valamit. Szinoníma szótárt használva sem tudnám eléggé kifejezni, hogy milyen érzés volt ez. Csodálkozás, erő, alázat, bátorság kavarogtak bennem. Csupa jó dolgok pár másodperc alatt. Utána meg örült a fejem, hogy megcsináltam. És a mosolyt semmi nem moshatta le az arcomról :)
EPIC
Mertem, és nyertem. De tényleg. Pár másodperc alatt olyan élményt, hogy tényleg képtelen vagyok leírni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése