Most útban vagyok hazafele Finnországból. Eléggé kalandosra sikeredett nem így terveztem ezt én sem. Hát a gond ott kezdődött, hogy túlságosan optimista voltam a stoppolást illetően. Elindultam Ouluból kb 5-kor és 2 óra várakozás után felvett egy idióta aki elvitt Kemi mellé egy benzinkútra. Nem térek ki a részletekre, de a lényeg hogy nem finn volt, mily meglepő... Este 10-re értem Kemibe. Na itt úgy gondoltam pihennem kell meg gondolkodni hogy hogyan csináljam ezt okosabban hogy az ilyen marhák ne vegyenek fel. Így úgy döntöttem, hogy nem állok ki az út szélére kezemben SWE feliratú papírral, hanem maradok itt a kúton és aki szimpatikus leszólítom. Na igen de kamion már egy sem jött, akik bent álltak azok aludtak. Sebaj, próbálkozzunk az autósokkal. Alig-alig jött valaki de mind dél fele mentek. Na éjfél táján úgy gondoltam hiába szobrozok itt, kinéztem egy padot az egyik buszmegállóban és lefeküdtem aludni. Ettek meg a szúnyogok, így előszedtem a hálózsákom és úgy aludtam hát nem túl sokat. Már fél 4-kor mentem vissza, mert láttam hogy 2 kamion éppen indulni készül. Az ÖSSZES kamionsofőrt leszólítottam, senki sem Svédországba ment! Ezt csináltam kb reggel 8-ig. Semmi. Jött pár autó is svéd rendszámmal, természetesen Svédországból és nem Svédországba. Nehány kamionsofőr eléggé mogorva volt, néhányuk meg tök barátságos, még el is dumáltam velük miközben tankoltak. Egytől egyig finnek voltak és szőkék, nem tartottam különösebben tőlük. Alig vártam hogy valaki igent mondjon és elvigyen, még soha nem utaztam ilyen kamionban, jó lett volna... Volt egy litván rendszámú is, de ő épp azért jött ide hogy aludjon. Az összes többi finn rendszám volt. Meglepődve néztem, hogy a sofőrök között nagyon sok volt a nagyon fiatal, szerintem simán volt köztük 20 éves is. Itthon azért idősebbek vezetnek ekkora járművet. Ők eléggé barátságosak voltak meg sok sikert kívántak az utamhoz. Az egyiknek még egy kiskutyája is volt, mondta hogy mindig viszi magával az útra. Épp sétáltatta, ő volt a legjobb fej, csak kár hogy mindenki az ellenkező irányba ment. Hát ez nem az én napom volt. Végig ott szobroztam és figyeltem hogy ki ébred fel és indul és egyből mentem oda kérdezni hogy Hello merte mész. Hiába. Aztán így a harmincadik elutasítás után kezdtem kétségbe esni hogy hogy a francba fogok visszaérni Trondheimbe 31-re. Mert a várakozás nem zavart, meg az egyedüllét sem, de eléggé idő hiányában voltam, nem így számoltam. Fene se gondolta hogy nem járnak arra kamionok, hát főútvonal... Szóval riasztottam a családom és végül új tervet eszeltem ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése